...hogy vajon tényleg hasznosan és értelmesen cselekszünk-e környezetünk védelme érdekében

A környezetvédelem az elmúlt évek egyik slágertémájává vált: egyre többen aggódnak a globális felmelegedés, ivóvízkészleteink csökkenése és a bolygónk jövője és miatt. Már-már divat lett bizonyos kezdeményezések és nézetek mellé állni még akkor is, ha esetleg jobban belegondolva nincsenek mögötte racionális érvek. Sok esetben pedig kényelmi okok miatt nem vagyunk hajlandóak változtatni olyan szokásainkon, amelyek (még tovább) rombolják a környezetünket.  

A koronavírus megjelenésével is fókuszban maradt a téma, leginkább az egyszer használatos maszkok és gumikesztyűk miatt keletkező hatalmas plusz hulladékmennyiség miatt. A járvány kezdetén a bolygónkért és annak jövőjéért aggódó elszánt környezetvédők hangos nemtetszésüknek adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy az emberek pazarló módon micsoda élelmiszerkészleteket halmoztak fel, amelyek egy része egészen biztosan a kukában landol, tovább növelve ökológiai lábnyomunkat. Ez az aggodalom abból a perspektívából nézve azonban nem jogos, hogy olyan tartós élelmiszerekből – pl. konzervek - vásárolt be a lakosság, amely hosszú ideig (adott esetben évekig) elállnak. Az sem mellékes ebből a szempontból, hogy ez zöldebb megoldás: egy nagybevásárlás alkalmával egy alkalommal kell autóba ülni vagy házhoz rendelni, tehát kisebb a környezeti terhelés, arról nem is beszélve, hogy jóval kevesebb alkalommal érezhetünk csábítást arra, hogy hirtelen fellángolásból olyan termékeket vásároljunk, amelyek nem voltak rajta a bevásárlólistán.

A fogyasztói társadalom egyre erősödő térnyerésével és a telekommunikációs termékek egyre intenzívebb fejlődésével felpörgött a mobiltelefonok és egyéb okoseszközök lecserélése egy újabb darabra azzal az indokkal, hogy a nemrég vásárolt terméknél már van „okosabb” is, ami többet tud, illetve a „ha most eladom az alig egy éves telefonomat, akkor nem veszít annyit az értékéből, és veszek egy újabbat” mentalitás miatt. A megnövekedett fogyasztó igényekből következően további termékek előállítása szükséges, ami valós és komoly környezeti terhelést eredményez. Az is elgondolkodtató, ha valaki új telefont vásárol egy egyszerű akkumlátorcsere helyett, ez utóbbi megoldás esetén kevesebb hulladék és a gyártási folyamatból adódóan kisebb károsanyag kibocsájtás keletkezik, mintha újat vásárolna. Egyes készülékgyártók úgy próbálnak meg zöldebbek lenni, hogy az új készülék mellé nem adnak töltőt és fülhallgatót, mondván a vásárlónak úgyis van. Ez alapvetően nem lenne egy rossz elgondolás, de ha valakinek történetesen nincs, vagy elromlott, akkor vennie kell – a kiegészítő termékek megvásárlása pedig ismét plusz környezeti terheléssel jár. Az arany középutat talán azt jelentené, ha az, aki szeretné, töltő és füles nélkül vehetné meg a készüléket alacsonyabb áron, míg az, akinek szüksége van rá, ezekkel együtt egy magasabb összegért vásárolhatná meg.

Köztudott, hogy gyártási szempontból a divat fellegvára már hosszú évek óta főként a távol-keleti országokban van, ahonnan légi- vagy vízi úton jut el Európába a legyártott áru, vagyis a fél világot keresztülutazza a termék, mielőtt a boltok polcaira kerül. Sok üzlet biopamut és ökotudatos termékekkel igyekszik becsábítani a vásárlókat, azonban ha jobban belegondolunk, ezek a termékek sem teljesen zöldek, hiszen az előbb részletezett módok valamelyikén jutottak el Európába, ahogyan a „hagyományos” termékek is  – azt pedig egy átlag vásárló számára nem ellenőrizhető, hogy előállításuk valóban kevésbé környezetterhelő módon, kevesebb víz felhasználásával történt-e bolygónk másik felén. Azon is érdemes elgondolkodni, hogy a fast fashion hatására az elmúlt 20 évben hány ruhaneműt árusító kis butik és hány vállalkozó ment tönkre, akik nem tudtak versenyezni a multik alacsony áraival...

Ha már Távol-Kelet, akkor nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy az elmúlt években többszörösére nőtt a Kínából megrendelt termékek száma, melyről korábban itt is írtam. Kecsegtető árak tömkelegével találkozhatunk a világszerte ismert weboldalakon, kihagyhatatlannak tűnő ajánlatok sora csábít olyan termékek megvásárlására, amelyekre egyébként talán nem is lenne szükségünk és/vagy amelyek a szekrény mélyére kerülve egy lomtalanításkor a szemetesben landolnak majd. Ha valami, akkor ez valóban ökológiai lábnyom: környezeti terhelés mellett előállítani egy (esetleg abszolút haszontalan) terméket, amely aztán légi- vagy vízi-, majd pedig közúton jut el a megrendelőhöz, a világ másik felére. Ebben némi változtatást hozhat az a július 1-jétől életbe lépő uniós jogszabály, amely alapján már nem lesznek áfamentesek a 22 euró alatti EU-n kívüli rendelések, ennek hatására remélhetőleg egy kicsit megfontoltabban fognak vásárolni az emberek.

Ahogyan a ’90-es években a margarin, úgy az utóbbi években a reformkonyha  egyik legfelkapottabb alapanyaga a kókuszolaj és a kókuszzsír lettek. Híveik szerint sokkal egészségesebb sütéshez-főzéshez ezeket használni, mint napraforgó olajat vagy állati eredetű zsiradékot. Annak ellenére, hogy ez a teória néhány évvel ezelőtt (szépen csendben) megdőlt, még mindig nagyon sokan inkább ezt használják. A növekvő kereslet miatt egyre több ültetvényt létesítenek a fejlődő országokban, amelyek kialakítása hatalmas természeti pusztítással jár: őshonos növények, fák, erdők semmisülnek meg, az előállítást követően pedig a végterméknek szintén valahogyan el kell jutnia a felhasználókhoz is. Ezzel szemben viszont egy hazai gyártású napraforgóolaj rövidebb utat tesz meg a gyárból a konyhánkig, ráadásul ha ezt választjuk, azzal a hazai termelőket és a magyar gazdaságot támogatjuk, valamint az sem elhanyagolható tény, hogy még egészségesebb is.

Amikor tavalyelőtt tavasszal két önkéntes szemétszedési eseményen is részt vettem, sokkoló látvány fogadott. Megdöbbentő, hogy az emberek mennyire nem tisztelik a környezetünket, és a szemetelés által embertársaikat sem.  Rengeteg olyan dolog landol az erők szélén és az árokpartokon, amelyek újrahasznosíthatóak lennének vagy aminek egy rászoruló család biztosan örült volna. Ami viszont mind közül talán a legfelháborítóbb volt, az a töménytelen mennyiségű eldobott cigarettacsikk. Amellett, hogy a dohányos a saját és a környezetében lévők egészségét károsítja, ugyanezt teszi a természettel is: a kifújt dohányfüst szennyezi a levegőt, a cigarettacsikk pedig szintén tovább növeli a szemét mennyiségét, a talajba jutva pedig rossz irányba befolyásolja a növények fejlődését, valamint ivóvizeinket és a termőföldet is szennyezi.

És hogy mi az, amit megtehetünk azért, hogy az unokáinktól kölcsön kapott Földet valóban óvjuk és megpróbáljuk jóvátenni azt a sok kárt, amit elődeink és mi okoztunk? Próbáljunk meg nem felülni a divatos eszméknek, amelyek mögött nincs tartalom vagy amelyek csak hangzatosak, de ugyanúgy környezetkárosítóak. Vásároljunk átgondoltabban, csak azt vegyük meg, amire tényleg szükségünk van, és lehetőleg helyben vagy az országhatáron belül előállított termékeket válasszunk. Fordítsunk kiemelt figyelmet a szelektív hulladékgyűjtésre. Ne cseréljük le elektronikai eszközeinket csak azért, mert megjelent az újabb verzió, a használaton kívüli háztartási gépeket, elektronikai cikkeket, fénycsöveket és elemeket pedig az erre létesített gyűjtőponton adjuk le. Ne égessük el a szemetet és a kerti zöld hulladékot – ez utóbbit komposztáljuk, ha lehetséges. Ha ezeket az apróságokat megtesszük, talán van még remény. Sok kicsi ugyanis sokra megy.