... hogy mennyire leértékelődött a házasság intézménye, pedig milyen csodálatos dolog abban élni

Ha február, akkor Valentin nap, azonban az év második hónapjában nem csak ez az egy nap szól a szerelmesekről: több, mint húsz éve Angliából indult el az a kezdeményezés, hogy a február 14-i héten különböző rendezvények keretében a házasságra és a család fontosságára hívják fel a figyelmet. Friss házasként azon filóztam, hogy az esetleges súrlódások ellenére is milyen jó és csodálatos dolog házasként élni, és hogy a sokadik kudarc és pofon után megérte vállalni a kockázatot, amikor Ő váratlanul betoppant az életembe.

A mai feminista és szinglikultusszal terhelt világban sokszor elhangzik, hogy nem kell feltétlenül társ ahhoz, hogy az ember kiteljesedjen és boldog legyen. Filmes és zenei alkotásoknak köszönhetően ezek a gondolatok mára már a (pop)kultúra szerves részét képezik.

Fiatal nők tömegeinek lettek példaképei a Szex és New York modern, független, erős nőt megtestesítő karakterei, akik közül a lelke legmélyén tulajdonképpen csak Charlotte vágyott az elköteleződésre. Bár  az eredeti sorozat utolsó epizódját 2004-ben forgatták, a televíziós csatornák ismétléseinek, a mozifilmeknek, valamint az új évadnak köszönhetően a fiatalabb generáció körében is népszerűségnek örvend a sorozat – és sajnos annak szellemisége is. Nem túlzás kijelenteni, hogy a sorozat teremtette és szilárdította meg a szingli kultuszt. Sokan dúdolgatják a Pussycat Dolls slágerének sorait is: „I don’t need a man (...) I don’t need a ring around my finger”, vagyis „Nincs szükségem férfira (...) nincs szükségem egy gyűrűre az ujjamon”. Ennek tükrében felettébb érdekes tény, hogy ezen szlogenek hangoztatásának ellenére ugyanezek a nők mennyire irigyek és rosszindulatúak tudnak lenni azokkal, akik elköteleződve, boldog párkapcsolatban élnek... Lehet, hogy mégiscsak savanyú a szőlő?

De visszakanyarodva, ahogy az egyedülálló nőket, úgy a szingli férfiakat megtestesítő karakterek is megjelennek a képernyőn: példának okáért A két pasi meg egy kicsiben a szebb napokat is megélt Charlie Sheen által játszott karakter képtelen az elköteleződésre, szinte minden epizódra jut egy egyéjszakás kalandja. Bob Marley ismert slágere a No woman, no cry (Nincs nő, nincs sírás) pedig jó eséllyel sosem csendült fel esküvőn. Bár a dalszöveg értelmezésével kapcsolatban nemrégiben felmerült, hogy a hallgatóság tévesen értelmezi azt, mert nem angolul, hanem jamaicai kreol nyelven íródott, mégis sok férfi jelszavává váltak ezek a szavak a dal megjelenése óta eltelt közel 48 évben, Marley pedig életében sosem szólalt fel a „félreértéssel” kapcsolatban.

Magát a házasság intézményét sem egy szilárd, biztos kötelékként ábrázolják a legtöbb alkalommal a filmvásznon, például a tavaly nyáron véget ért Barátok köztben kis túlzással csak Magdi anyus és Berényi András között nem szövődött szerelmi szál, számtalan megcsalással, szakítással, válással tarkított jelenet került képernyőre. Egyre gyakrabban megjelenő tendencia az is, hogy a korosodó férfi nem a hasonló korú feleségével, hanem egy fiatal barátnő oldalán él, vagy inkább mellette keresi a boldogságot, mert éppen mélyponton van a házassága. Nem azon van a hangsúly, hogy az oltárnál tett házastársi eskühöz híven a nehézségeket akaraterővel együtt oldja meg a pár, hanem inkább azt sugallják a filmek, hogy ha nem megy, akkor egyszerűbb és könnyebb keresni valaki mást. Szomorú, hogy egy működő kapcsolattal nem lehet nézettséget produkálni, mert az nem érdekli az embereket.

Érdemes azon elgondolkodni, hogy mit érnek a sikerek, a pénz vagy a felhalmozott tárgyak, ha nincs kivel megosztanunk az örömünket és a bánatunkat? Mit ér minden, ha a nap végén egy üres lakásba tér haza az ember és egyedül tér nyugovóra? Éppen ezért szép hagyomány a Házasság hete, mert felhívja a figyelmet arra, hogy miért jó dolog az egész életre szóló elköteleződés. Olyan ismert, évek/évtizedek óta házasságban élők osztják meg gondolataikat és tapasztalataikat, akik valóban hitelesek a nagyközönség számára, így például idén többek között Lackfi János költő, Pindroch Csaba színész és Kiss Gergely olimpiai bajnok vízilabdázó valamint feleségeik. Ez különösen azért hangsúlyos, mert a közelmúltban több celebpáros viharos szakításától és válásától volt hangos a média...  

Az esküvőnk óta viszonylag gyakran teszik fel nekem azt a kérdést, hogy „na, és milyen a házasélet”? A válaszom pedig mindig ugyanaz: egyszerűen csodálatos! Csodálatos, mert a férfi, akit szeretek, ország-világ, a törvény és Isten előtt is felvállalta, hogy engem szeret, és velem szeretné leélni az életét – én pedig ugyanerről nyilatkoztam boldogan. Csodálatos, mert felemelő az az érzés és az a tudat, hogy valakihez tartozom, akivel megoszthatom az érzéseimet, gondolataimat, problémáimat. Csodálatos, mert mellettem áll és támogat mindenben – és én ugyanezeket én is megadhatom neki. Csodálatos, mert a legjobbat hozza ki belőlem, megtanít sok mindenre, és általa én is jobb ember lehetek. Nem mindig könnyű, nem mindig egyszerű, de megéri. Most is igent mondanék Neki.