Mindig is szerettem volna valahol nyomon követni, hogy mennyit futok. Ennek több oka is volt: szerettem volna összesíteni, hogy mennyit futok pl. egy hónapban vagy egy évben, és a futócipőm élettartamának nyomon követése miatt is hasznos információ.

Ez utóbbi akkor kezdett el különösen foglalkoztatni, amikor Lubics Szilvia könyvében olvastam, hogy egy ilyen cipőt kb. 1000-1200 km-re „hitelesítenek”, utána futásra már nem igazán alkalmas. Nagyjából ezzel egy időben nyugdíjaztam életem első futócipőjét, akivel az együtt töltött 2,5 évünk során sok szép futókalandban volt részünk, és mivel nem igazán kíméltem, minden szempontból megérett szegény a cserére. Amikor megvettem az új cipőt, elgondolkodtam rajta, hogy valahol vezetnem kellene a futásokat. Először egy Excel táblára gondoltam, amibe majd mindig beírom, hogy mikor hány km-t futottam, esetleg talán az időeredményt is. Igen, tudom, van már egy csomó applikáció, okos óra, miegymás, de a telefonom a konditeremben a táskámban van (ahogy futóversenyek alatt is), okos órát pedig nem tervezek venni. Ezzel párhuzamosan bukkantam rá egy kihívásra, a „Fuss 2019-ben 2019 km-t!”-re, úgy gondoltam, ebbe bele kellene vágni, tök menő lenne teljesíteni, és az edzesonline.hu-n még a futásokat is lehet vezetni, lenne egy plusz motivációm lemenni a terembe, és a dédelgetett álmomhoz, a félmaratonhoz is hozzá tudna segíteni. Regisztráltam hát, és elkezdtem gyűjteni a kilométereket.

Az első héten tök szuperül ment minden, 800 méter plusszal zártam. Második héten már keletkezett egy kis lemaradás, amit elkezdtem görgetni magam előtt. És csak görgettem és görgettem. Volt, hogy egy-két hétig nem tudtam elmenni edzeni különböző okok miatt, így csak nőtt és nőtt a penzum. Volt, hogy nem tudtam annyit edzeni, mint amennyit előre beterveztem, mert nagyon meleg volt. A plusz motiváció pedig szépen lassan kényszerré változott. Már nem főként azért mentem le a konditerembe futni, mert szeretek mozogni és örömet okoz, hanem mert KELL. Mert teljesíteni KELL. Mert még sok van hátra a 2019-ből. Görcsössé váltam. Kényszer lett abból, amibe kalandvágyból vágtam bele, amit mindig nagy lelkesedéssel csináltam, és már nem okozott annyi örömet. Mivel nagyon kitartó vagyok, soha nem adok fel semmit, nehéz volt belátnom, hogy túlvállaltam magam, ennyi futásra lehet, hogy még nem állok készen, el kell engednem, akkor is, ha nem könnyű. A másik dolog, amire ráébredtem, hogy önként tettem a saját vállamra teljesen indokolatlanul terhet, amit nem kellett volna, saját magamnak annyira meg akartam felelni és nem feladni, hogy majdnem megutáltam az egészet. Rájöttem, hogy az élet más területein épp elég olyan nehézséggel szembesülünk, amiket nem tudunk elkerülni, és amikre nem tudunk nemet mondani, felesleges saját magunkat plusz stresszbe hajszolni. Ha valamit önként kezdtünk el csinálni, akkor az a fontos, hogy azt az örömöt, amit az a tevékenység okoz, fenntartsuk vagy ha tudjuk, továbbnöveljük – mert ezek adnak erőt és energiát a hétköznapi nehézségek leküzdésében.

Idén is regisztráltam, de most már nem görcsölök rá, mert tudom, hogy felesleges, és nagyon sok energiát von el. Biztos, hogy nem lesz meg a 2020 km, de már nem érdekel, hogy elkezdtem megint görgetni, ráadásul  nem is akármennyire, mivel a karantén alatt – bár sportolni lehet a szabadban – megkértek a szeretteim, hogy ne nagyon hagyjam el a lakást, futópadunk pedig itthon nincs, úgyhogy bő hat hete az erősítésen van a hangsúly, hogy még jobban bírjam majd a futást, és persze a változatosság sem árt. A célom, hogy idén annyit gyűjtsek, amennyit csak tudok, de úgy, hogy élvezzem és szeressem (még jobban) a mozgást, és hogy az életem más területeire is át tudjam ültetni azt, amire megtanított ez az egész: nem szabad rágörcsölni a dolgokra, és feleslegesen elvonni energiákat saját magunktól. Nem lesz könnyű, de majd igyekszem gyakorolni. :)