Még tinédzser koromban kaptam Anyukámtól egy képet, ami még mindig megvan. Egy fotó volt egy kopár földből kinőtt lila virággal és volt rajta egy felirat is: „Valaminek mindig tudjunk örülni”. Nem véletlenül ezt választotta nekem Anyu, ugyanis családomban már-már legendássá vált pesszimizmusom, illetve az, hogy kissé nehezen látom meg a jót egy-egy helyzetben. Eleinte a karantén helyzetben is nehezen láttam meg a jót, de aztán sok mindenen elgondolkodva rájöttem, hogy milyen sok pozitív hozadéka volt az itthon töltött időszaknak.  

Elcsendesedett és lelassult a világ

Két dolog van, amit a Karácsonyban nagyon szeretek: együtt van a család három teljes napig és erre az időszakra teljesen lelassul és elcsendesedik a világ. A karanténban eltöltött pár hét nagyon emlékeztetett a karácsonyi időszakra (azt leszámítva, hogy most nem volt együtt a család): olyan volt ez a pár hét, mintha megállt volna az idő. Pont úgy, mint Karácsonykor. Az utcákon alig járt valaki, a parkolók is üresek voltak. Mindenki otthon volt, és várt, de most nem arra, hogy csengessen az angyalka, hanem hogy a járvány nehezén túljussunk. A sok nehézség ellenére, ami ebben a pár hétben volt, én a legjobban azt élveztem, hogy egy időre abbamaradt a világ túlpörgése. Olyan (is) volt, mint amikor nyaraláskor elkezdünk lazítani és élvezzük a szabadságot. Nem a szokásos kapkodásban és mókuskerékben éltük az életünket: felkelni, munkába menni (esetenként túlórázni), aztán haza, onnan edzeni, aztán megint haza, és már el is telt a nap, sőt az egész hét, aztán itt a rövid hétvége, takarítás, bevásárlás, főzés, mosás, vasalás, egy szusszanásnyi idő, és csörög az óra, ismét hétfő reggel van... Élveztem, hogy itthonról dolgozunk, együtt vagyunk a Szerelmemmel, és nem vagyunk kitéve a szokásos napi stressznek, több időnk van egymásra és magunkra is, és a történések ellenére kiegyensúlyozottabbnak éreztem magam

Több és minőségibb szabadidő, valamint új tevékenységek gyakorlása

Ha már az idő szóba került, tettünk egy kissé banális felfedezést is.  Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert a munkahelyünkhöz közel lakunk, viszont azt csak most realizáltuk, hogy oda-vissza összesen így is kb. napi 40 percet ingázunk, amit az itthonléttel megspóroltunk – hasonlóan ahhoz az időhöz, amit a konditerembe eljutás jelent. Ha ehhez még hozzászámítjuk a házimunka kisebb átszervezése révén nyert időt és a szabadságnapokat, amiket ki kellett vennünk, ha időmilliomosok nem is lettünk, de a keletkező plusz időt igyekeztünk minél jobban és tartalmasabban kihasználni úgy, hogy legyen minőségi módon közösen eltöltött idő, de mindenkinek legyen saját én-ideje is. Egy idő után úgy éreztem, hogy a terveket illetően kicsit „túlvállaltam’ magam a karantén idejére: már az elején elhatároztam, hogy többet olvasok, felfrissítem a német nyelvtudásomat, bepótolom az edzés terén az elmaradásaimat, és elindítom végre a blogot, ami már régóta dédelgetett álmom volt. Végül mindent sikerült megvalósítani, még ha nem is teljesen olyan mértékben, mint elterveztem – de hát ez a maximalisták átka :-).

Nem gondoltam volna, hogy egy új szabadidős tevékenységgel is gazdagodom a bezártság alatt: Szerelmem hatására – aki már gyakorlott puzzle-ös – sokat kirakósoztunk. Utoljára gyerekkoromban foglalkoztam ilyesmivel, de akkor nem kötött le ennyire, most viszont kifejezetten élveztem, ahogy a kis darabokból sok (csapat)munkával végül összeállt egy szép kép.

Új szokások a mindennapokban

Az itthonlétnek egy kiadós tartós élelmiszer bevásárlással vágtunk neki, viszont voltak dolgok, amikből nem lehetett hosszú időre betárazni és/vagy időközben elfogytak. Eleinte heti két alkalmat céloztunk meg bevásárlás szempontjából, de ezt szinte azonnal sikerült egy alkalomra redukálni, és ami még újítás volt az előzőekhez képest, hogy listával mentünk, nem fejből vásároltunk. Ezekhez pedig a jövőben is tartani fogjuk magunkat, vagyis hetente egyszer tartunk egy nagybevásárlást, mert így talán kevésbé csábulunk el olyan dolgokra, amiket nem írtunk fel a listára.

Korábban elképzelhetetlen volt számomra, hogy itthon, a nappaliban sportoljak, de ahogy a mondás is tartja, a kényszer nagy úr. Korábban úgy gondoltam, ha kondibérletet veszek, akkor biztosan el is megyek, már csak azért is, hogy ne legyen lelkifurdalásom, hogy feleslegesen adtam ki pénzt valamire; illetve úgy éreztem, az otthoni torna egyáltalán nem nekem való. Aztán egyik napról a másikra, a négy fal közé kényszerülve kellett valamilyen alternatívát keresnem, így bukkantam rá az Onlineedzés.hu Facebook oldalra, amit egy Teneriffén élő magyar házaspár csinál: élőben tartanak erősítő edzéseket. Az órák jó hangulatúak, én pedig rájöttem, hogy itthon is lehet ugyanúgy tornázni, és a fent említett időmegtakarításon kívül ez azért is jó, mert ha van valamilyen munka utáni elfoglaltságom, ami miatt edzőterembe már nem jutnék el vagy nem tudnék annyi időt ott lenni, mint amennyit szeretnék, akkor otthon tudok sportolni. Ezen tapasztalatok alapján már nem fogok visszatérni a konditerembe.

Az edzésen kívül a nap másik fénypontját a nagy közös reggelik jelentették, a saját magunk által készített kenyeret ettük (amit nem most sütöttünk először) különböző szendvicskrémekkel, zöldséggel, időnként lágy tojással... :-). Ha visszaáll a normál kerékvágásba az élet, akkor sajnos ezek a nyugodt, békés reggelik valószínűleg csak a hétvégére fognak korlátozódni, de akkor viszont mindenképpen meg fogjuk tartani őket.

Rácsodálkozás a természetre és az apró dolgokra

Komolyan tartottuk magunkat ahhoz, hogy csak a legszükségesebb esetben hagytuk el a lakást, ez a heti egyszeri bevásárlást és azokat a szükséges eseteket jelentette, amikor be kellett mennünk a munkahelyünkre, mert home office-ból nem elvégezhető feladatok adódtak. Mivel a lakásból a kilátás meglehetősen ingerszegény (többemeletes házak, betonozott területek, mindössze egy-két fa), már-már gyermeki lelkesedéssel fogadtam, amikor a céghez tartozó zöld területen megpillantottam egy pittypangot. Ugyanilyen örömöt éreztem akkor is, amikor „kiszabadulva” kirándultunk a környéken: jó érzés volt rácsodálkozni a tavasszal ébredező természetre, a zöldellő erdőre, a csörgedező patakokra. Hihetetlen, hogy ezek a kis dolgok mennyire felértékelődtek, az ilyen kis apróságok milyen nagy dologgá váltak a bezártság hatására, jól esett rácsodálkozni a világra.

Közösen eltöltött idő 7/24-ben

Több cikket olvastam arról, hogy egyes párok számára milyen megterhelő volt az állandó együttlét, mi viszont épp ellenkezőleg vélekedünk erről. Számunkra nagy ajándék volt, hogy heteken keresztül itthon voltunk mindketten –valószínűleg nyugdíjas korunkban lesz megint ilyen. Sokat beszélgettünk róla, hogy – a körülmények ellenére- mindkettőnknek mennyire sokat jelentett az összezártság és a megnövekedett közös idő, amit nagy beszélgetések, puzzle-özések, közös főzések tarkítottak. Hálás vagyok, hogy nem egyedül kellett eltöltenem ezeket a heteket, és hogy a Szerelmem mellettem volt, támaszt nyújtott és türelmes volt velem azokon a napokon, amikor épp mélypontot éltem meg a bezártság miatt.

És ez volt a karantén legjobb hozadéka: a közösen eltöltött idő.