Sosem jártam még Amerikában, de ha van valami, amit nagyon irigyelek a filmek alapján tőlük, az a Hálaadás ünnepe. Épp úgy, ahogy Karácsonykor, nagy sütés-főzésben vannak a háziasszonyok, összegyűlik az egész család, körbeülik az asztalt és ima vagy asztali áldás keretében hálát adnak mindazért a jóért, ami történt velük abban az évben.  Szép dolog megállni egy pillanatra, elgondolkodni, hálát adni és megköszönni mindazt, amit a Gondviselés adott.  Kár, hogy a világban és így Magyarországon is ehelyett inkább a Halloween honosodott meg, amit éppen Mindenszentek és Halottak napja előestéjén ünneplünk – és ami talán hozzásegített minket ahhoz, hogy (még) távolabb kerüljünk az elmúlástól.

Tökös dísztárgyak, kísértetes álarcok, boszorkánykalapok lepik el általában már szeptember közepén az üzleteket, a turkálók kínálatában farsang után ismét megjelennek a jelmezek, az élelmiszerboltokban pedig október közepétől lámpás faragásához alkalmas sütőtök is beszerezhető. Október 31-én este a jelmezbe bújt kisgyerekek elkezdik csoportokban körbejárni a környéket, becsöngetnek a házakba annak reményében, hogy csokoládét és cukorkát gyűjthetnek, a felnőttek pedig ijesztő (és helyenként gyomorforgató) sminkben és jelmezben házibuliznak. Ez a fajta ünneplés viszont alapvetően idegen a mi kultúránktól, amikor is Halottak napja környékén elcsendesedünk, felkeressük elhunyt hozzátartozóink sírját, ahova virágot vagy koszorút viszünk és gyertyát gyújtunk emlékükre. Visszagondolunk azokra az időkre, amikor még velünk voltak, esetleg összeül a család, előkerülnek a fotóalbumok, családi videók, felelevenítünk közösen az elhunytakkal kapcsolatos szép emlékeket és elgondolkodunk azon, hogy bizony az élet múlandó, és egyszer a mi életünk is véget ér majd.

És ez az, amit a mai világ nem preferál: a reklámok, videoklippek, tévéműsorok, a közösségi oldalak és egyéb médiumok is mind-mind azt sugallják: élj a mának, habzsold az életet, ne foglalkozz a múlttal, ne nézz vissza, csak saját magaddal, csak a jó dolgokkal, a jeleneddel és a jövőddel foglalkozz, mindezt hedonista módon. Állandó pezsgésben és pörgésben élünk (újra), ahol nincs megállás, a minket körülvevő zajos világ egyre kevésbé teszi lehetővé, hogy egy kicsit elmerengjünk ezeken a dolgokon (is). Ebbe a képbe pedig tökéletesen beleillik az, hogy elcsendesedés helyett egyre többen az önfeledt bulizást választják ezekben a napokban, a kettő pedig valahogy nem igazán összeegyeztethető. Meg kell(ene) élni ezeket a napokat, magát az emlékezést is, kicsit ráhangolódni, ez pedig alkoholgőzös hangulatban nem igazán megy. Nyilván nem arról van szó, hogy folyton az élet múlandóságán kellene elmélkednünk vagy konstans a szeretteink elvesztése miatti szomorúságnak kell uralnia a mindennapjainkat, de legalább ebben a néhány napban jó lenne ezeken elgondolkodni és le lehetne mondani a bulizásról.

Ennek azért is lenne jelentősége, mert a gyászkultúránk is jelentősen átalakult az elmúlt évtizedekben, tabutémává vált az elmúlás és a halál: viszolygunk tőle, nem akarunk szembenézni vele, pedig ez is az életünk része kellene, hogy legyen. Ebben pedig sokat segíthetne az, ha meg tudnánk élni Halloween mentesen a Halottak napját. Úgy, ahogyan az a mi kultúrkörünkben természetes volt évtizedekkel ezelőtt: töklámpás, jelmezek és smink nélkül. Szépen csendben, magunkban, de ugyanakkor családi körben.