Ez az év más, mint a többi. Mindamellett, hogy leginkább a négy fal között töltöttük az év nagy részét, soha vissza nem térő lehetőséget kaptunk arra, hogy sok mindent átgondoljunk az életünkben, megtanuljunk vagy másképp csináljunk mostantól – és mindemellett tulajdonképpen folyamatosan vizsgázunk a „tananyagból”. Valószínűleg az idei Karácsony is más lesz, mint az eddigiek, valószínűleg sok családban Nagykarácsony helyett idén szűkebb körű Kiskarácsony lesz, de ahogy anyukám a múltkor nagyon bölcsen megfogalmazta: inkább csak idén Karácsonykor ne legyen közös ünneplés, semmint esetleg soha többet.

Az egyik dolog, amit tanulhatunk a jelenlegi helyzetből a fegyelmezettség. A többség betartja ugyan a szabályokat, de még mindig sokan vannak, akik a kiskapulat keresik, és pl. csak azért sem húzzák fel az orrukra a maszkot vagy egyszerűen nem veszik fel az utcán, mert szerintük felesleges. Gyakran elhangzik, hogy „á, én nem félek a vírustól”, amihez természetesen mindenkinek joga van, ahhoz azonban már kevésbé, hogy mások egészségét vagy életét tegye kockára felelőtlen viselkedése miatt. A kijárási tilalom bejelentésekor tömegek hördültek fel, hogy este 8 után csak indokolt esetben lehet az utcákon tartózkodni - jellemzően olyanok is hangosan véleményt adtak nemtetszésüknek, akiknél a késő esti séta nem a napi rutin része, és kutyájuk sincs, akit rendszeresen este 8 után sétáltatnak. Egy dolgot kellene megérteni: ez most az a helyzet, amikor végre egyszer félre kellene tenni „a tízmillió virológus van ebben az országban” és/vagy „a kormánynak csakazért sem adunk igazat semmiért, még ha jól cselekednek sem és csakazértis ellenállunk” mentalitást, tudomásul kellene venni, hogy most az az egyetlen megoldás, ha mindenki fegyelmezetten betartja a szabályokat amelyeket a valódi szakértők hoztak, akkor is, ha nem könnyű vagy nem mindig érthető a mögöttes ok.  Lehet, hogy nehéznek tűnik megoldani, hogy munka után mindent el tudjon intézni az ember úgy, hogy este 8-ra hazaérjen, de szervezéssel minden megoldható – és azt se felejtsük el, hogy nem örök életre szólnak a korlátozások. Attól pedig, hogy puffogunk, mérgelődünk és digitálisan szemetelve a Facebookra kiposztoljuk, hogy egy adott intézkedés mekkora baromságnak tartunk, még nem lesz jobb – és nem csak azért, mert a döntéshozók nem követik a posztolót Facebookon vagy Instagramon, bár ha így lenne sem változtatnának a sopánkodása miatt.

Tavasszal az egészségügyi dolgozók megítélésében gyökeres változás állt be, népszerűségük történelmi magasságokban szárnyalt, trendi volt éltetni őket. Ők voltak a hősök, akiknek minden este tapsolással köszönték meg az emberek a hősies helytállást, akiket hálából ingyen fuvaroztak a taxisok, és akiknek ajándék pizzát vittek a kórházakhoz, valamint Facebook posztok sokasága született arról, az emberek mennyire hálásak nekik. Eltelt fél év, és a közösségi oldalakat böngészve azt látjuk, ezen a területen van talán a legtöbb tanulnivalónk: a második hullámban mintha (ismét) elvesztettük volna a bizalmunkat és a türelmünket is az orvosok, nővérek és az ágazat többi dolgozójával szemben. Megint eluralkodtak a velük kapcsolatos negatív gondolatok, és most, hogy sokkal nagyobb a nyomás, folyamatosan emelkedik az esetszám és szükségük lenne ugyanarra a társadalmi támogatásra, mint amit tavasszal megkaptak, ennek épp az ellenkezője történik: a tapsolók eltűntek az ablakból, helyüket pedig átvették ismételten a negatív hangok – és éppen a legrosszabbkor. Nem csak akkor kell elismerni a munkájukat, amikor ez éppen divatban van. Budakeszin szeptember óta pánikgomb van az Egészségügyi Központban, az alábbi fotó, amely Veszprémben az SZTK-ban készült néhány napja pedig sajnos szintén sok mindent elmond az egészségügyben uralkodó helyzetről, ahol meglehetősen sok esetben nem a rendszerrel van a gond, hanem  a hőzöngő páciensekkel.

(kép forrása: saját fotó)

És ha már divat, néhány hete az utcán sétálva egy kirakatban megpillantottam az egyik neves női magazin közelgő shopping napjainak reklámját, az egyik piacvezető női ruha márka pedig az utóbbi időben legalább napi két kihagyhatatlan akcióra igyekezett felhívni a figyelmemet. Az interneten böngészve a villogó bannerek és a tévéreklámok is folyamatosan fogyasztásra buzdítanak, különösen most, hogy hamarosan itt a Karácsony. Főleg ilyenkor érzem, hogy erősnek kellene lennünk, és ellenállni a „kísértésnek”. De miért is? Leginkább azért, mert ha a március előtti időkön elmerengünk, és őszintén a szívünkre tesszük a kezünket, akkor beláthatjuk, hogy „előző életünkben” meglehetősen túlfogyasztottunk és túlköltekeztünk. Számomra ez leginkább a ruhásszekrényem telítettségén mutatkozik meg. Hiába költöztem a tavalyi évben és váltam meg sok mindentől (köztük két nagy szatyornyi ruhától), még így is tele van a szekrény, úgyhogy eldöntöttem, csak akkor veszek magamnak ruhát, ha tényleg szükségem van rá - és ehhez nagyjából tudom is tartani magam, bár néha azért elgyengülök, de határozottan sokat fejlődtem ebben a tekintetben. Egyébként már a költözés is ráébresztett arra, hogy mennyi mindent halmoztam fel tulajdonképpen teljesen feleslegesen, de a bezártságban eltöltött idő és az életem átgondolása még inkább megerősített ebben, egy ideje pedig igyekszem tudatosabb fogyasztó lenni. Az idei Karácsony pedig lehetőséget ad arra, hogy a mértékletességet a gyakorlatban is megvalósíthassuk: ha valamikor, akkor most megtapasztalhatjuk, hogy nem az ajándék ill. annak ára és nagysága az, ami igazán fontos.

Talán éreztük már korábban is, hogy máshogy kellene és/vagy lehetne élnünk, de vagy nem akartunk, vagy nem tudtunk lassítani. Szomorú és fájdalmas ez a vírushelyzet, de általa kaptunk egy nagy lehetőséget, hogy megtapasztaljuk, máshogy is lehet csinálni, az önzőséget pedig félre kellene tenni. Az már csak rajtunk múlik, mit tanulunk belőle és mit viszünk magunkkal tovább.